Magyarország legrégebbi és legnagyobb fotógyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára. A több mint egymillió darabot számláló kollekció a teljesség igényével gyűjti a magyar történelem fényképeken rögzített pillanatait; emellett fotótechnika-történeti anyaga is számottevő. Egy nemrég megjelent kötet, a letölthető Fényképtárgy most a gyűjtemény kulisszái mögé enged betekintést.
2020. július 22. 15:12
p
0
0
0
Mentés
Kéri Gáspár
A fotográfia területén a kétezres évtized az átmenetről szólt. Ekkor történt meg a végleges áttérés az analógról a digitális technikára, amely a fotográfiai képpel kapcsolatos általános gondolkodásmódot is teljesen átformálta. Ez volt az utolsó olyan évtized, amikor még jelentős számban vittük előhívatni papírképeinket, vagy kereteztük színes diáinkat, hogy aztán a kollektív képnézegetés gesztusával osszuk meg egymással fényérzékeny emulzióra rögzített élményeinket és emlékeinket.
Ezzel szemben – egy viszonylag szűk, az analóg technika iránt elkötelezett kört nem számítva – mára a fotó gyakorlatilag megszűnt tárgyként létezni, hogy többnyire számítógépek, tabletek és okostelefonok képernyőjén, a virtuális térben küzdjünk meg nap mint nap egy eddig sosem tapasztalt és kontrollálatlan képdömpinggel. A Fisli Éva által szerkesztett Fényképtárgy emlékeztet bennünket arra, hogy nem volt ez mindig így. Már a könyv címe is utal az analóg fénykép materiális voltára, valamint a múzeum fényképtárára.
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum
A digitalizáció egyébként sok más terület mellett pont a közgyűjteményi szférában jelentett óriási előrelépést, hiszen a digitalizált és online térbe kerülő műtárgyak – köztük a fotográfiai gyűjtemények – kutathatósága s ezzel múltunk eddig ismeretlen fragmentumainak feltárása jelentősen demokratizálódott. A kötet az általános bevezetőn túl három fejezetben – Hordozók, Fényképhasználatok, Fotótörténet másképp – tárgyalja a muzeológiai munka érdekességeit és a gyűjtemény legújabb kutatási eredményeit. Az első fejezetben Baji Etelka a korai fotográfiai eljárásokkal készült felvételekkel és azok kultúr-, valamint társadalomtörténeti vonatkozásaival foglalkozik, Lengyel Beatrix pedig a kolozsvári fotográfus és örökös kísérletező, Veress Ferenc fotókerámiáit mutatja be. Tomsics Emőke írása az éjszakai fényképezés első magyarországi példáit hozza, Jalsovszky Katalin tanulmánya pedig a vészkorszak fotográfiai megjelenését tárja fel a privát fényképektől a propagandafelvételeken át egészen a háború utáni fotódokumentációkig.
Április 8-án véget ért a digitális böjt, melyre négy iskola több mint 120 tanulója vállalkozott. A szervezőket a több mint 30 napos kihívás tapasztalatairól és a program tervezett utóéletéről kérdeztük.
Él Budapesten egy fiatal magyar tudós, aki egy egész tudományterületet talált ki magának, elismert szakmai folyóiratot alapított hozzá, és ma már világszerte szívesen látott előadó. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató könyvet írt azoknak, akik hozzá hasonló tudatossággal terveznék a jövőjüket.